Antik tárgyakat rejtett a csomag

Két esetben eredményesen akadályozták meg antik dísztárgyak kivitelét a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Repülőtéri Főigazgatóság pénzügyőrei – tudatta az OBJEKTÍV Hírügynökséggel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Sajtó- és Kommunikációs Főosztálya.

A budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren két kínai állampolgár jelentkezett kilépésre. Az Utasbiztonsági Szolgálat munkatársainak jelzése alapján a pénzügyőrök tételes vámvizsgálatot végeztek, amelynek során antik jellegű dísztárgyakat találtak. A két kínai állampolgár csomagjai összesen 83 darab antik jellegű tárgyat rejtettek – többek között cukortartót, tea-, kávékiöntőt, érmét, vázát, tányért, több mint 8 millió forint becsült értékben.

A NAV pénzügyőrei a tárgyakról – kivitelezésük, jellegük alapján – feltételezték, hogy a kulturális javak körébe tartoznak, ezért szakértői véleményt kértek. A Kulturális Örökségvédelmi Hivatal Műtárgy-felügyeleti Irodája megerősítette a gyanút, ezért – mivel az utasok az ilyen jellegű tárgyak kiviteléhez szükséges engedéllyel nem rendelkeztek – azokat a pénzügyőrök lefoglalták és visszaélés kulturális javakkal bűntett megalapozott gyanúja miatt feljelentést tettek a rendőrségre.

Hírforrás: OBJEKTÍV Hírügynökség

Category : Hírek

Szólj hozzá

Rólunk

Galériánk sikerét szakembereink, művészettörténészek, műtárgybecsüsök és restaurátorok felkészültsége, hozzáértő, megbízható munkája szavatolja.

A nálunk kapható tárgyak nem csak az Antik korszakot idézik, hanem ugyanúgy fellelhetőek a retro 60-70-es évek lakberendezési tárgyai is.

Elérhetőségeink

HÉTVÉGÉN ÉS ÜNNEPNAP
IS HÍVHAT!

Mobil: 06 30 705 0505
Email: antikbolt.hu@gmail.com

KISZÁLLÁS és ÁRAJÁNLAT TÉTEL minden esetben DÍJTALAN!

Keress minket a Facebookon is