Hét érdekesség Alcatrazról

50 évvel ezelőtt, 1963 márciusában hagyta el az utolsó rab, a fegyveres rablásért tízéves börtönbüntetésre ítélt Frank C. Weatherman a közel 29 éven át működő félelmetes hírű amerikai börtönt, a San Francisco partjainál fekvő Alcatrazt. Íme hét meglepő tény a maximális biztonságúnak mondott börtönszigetről.

Al Capone a börtönzenekarban

A hírhedt gengszter és maffiafőnök az első foglyok között foglalta el helyét az újonnan, 1934-ben megnyíló szövetségi börtönben, amelynek falai között töltötte büntetését a két világháború közti időszak gengsztereinek „színe-java”. Az adócsalásért elítélt Al Capone korábban megvesztegette atlantai fegyőreit a jobb bánásmód érdekében, azonban ez a „lehetőség” a börtönszigetre kerülését követően azonnal megszűnt. A drákói szigorú feltételek megtörték, s végül annyira megszelídült a 85-ös elítélt, hogy megengedték neki, hogy bendzsón játszhasson az Alcatraz börtönzenekarában, amely vasárnaponként rendszeresen adott koncertet a többi elítéltnek.

Több szökési kísérlet is volt

Az Alcatraz fennállása idején összesen 36-an tették próbára a „szökésbiztos” szigetet. Közülük 23-at elfogtak, hatot lelőttek, ketten pedig megfulladtak. A fennmaradó öt elítélt eltűnt, valószínűleg a jeges, örvénylő és a cápáktól hemzsegő tengerbe fulladhattak. Köztük volt Frank Morris és az Anglin-testvérek, John és Clarence, akiknek 1962-es szökése ihlette az Szökés Alcatrazból (Escape from Alcatraz) című 1979-es filmet. A trükkös triónak kihegyezett kanalak segítségével sikerült eljutnia a szellőző rendszer járatához, az őrök megtévesztésére pedig “babákat” helyeztek el az ágyukban; annyira törődtek a részletekkel, hogy a bábuk haját a borbélyüzletből csent valódi hajfürtökből készítették. A testüket sohasem találták meg, ám értéktárgyaikat kihalászták a San Francisco-i öbölből. Számos teória született velük kapcsolatban, egyesek szerint túlélték a szökést, s máig élnek valahol.

Pelikánokról kapta nevét

Mielőtt a bűnözők beköltöztek volna, a szélfútta sziget barna pelikánok hatalmas telepeinek adott otthont. Amikor Juan Manuel de Ayala spanyol hadnagy első európaiként átvitorlázott a mai Golden Gate helyén 1775-ben, a sziklás szigetet “La Isla de los Alcatraces”-nak, vagyis a pelikánok szigetének keresztelte el. A neve végül egyszerűen Alcatrazzá angolosodott. A foglyok kivonulása után ismét a természet vette birtokba a híres szigetet: kormoránok és sirályok költöztek be Al Caponék egykori otthonába. A katonai erődítményből lett börtön ma múzeum, 1986 óta pedig nemzeti emlékhely.

Katonai foglyok voltak Alcatraz első rabjai

Miután az 1840-es években San Franciscót az aranyláz következtében kalandorok tízezrei szállták meg, a sziget a katonaság fennhatósága alá került. Az amerikai hadsereg az 1850-es évek végétől kezdte a katonai foglyokat ide zárni. A polgárháború alatt (1861-1865) főként unionista szökevények és konföderációs szimpatizánsok lakhelyévé vált a sziget, később a cellák a szövetségi kormányzattal a földkérdés miatt összetűzésbe kerülő indiánok ideiglenes otthonává vált. A századfordulón pedig azon amerikai dezertőrök kerültek a börtön falai közé, akik a spanyol-amerikai háború és a kínai boxerlázadás idején tagadták meg a szolgálatot.

Nem volt az Alcatrazi madárembernek madara

1909-ben csukták le Robert Stroudot, miután egy kocsmai verekedés alkalmával meggyilkolt egy csapost. Hét évvel később az őt állandóan vegzáló börtönőrrel végzett a leavenworthi börtönben, mivel a férfi nem hagyta, hogy édesanyja meglátogassa őt. Woodrow Wilson elnök végül megkegyelmezett Stroudnak, s nem végezték ki, ám életfogytiglani magánzárkára ítélték. A frusztrált elítélt az őre által becsempészett könyvek segítségével ornitológussá képezte ki magát. A madárbetegségekről két könyve is megjelent, cellájában kanárikat és egyéb madarakat tanulmányozott és gyűjtött. 1942-ben azonban szenvedélyének feladására kényszerült, mivel átszállították Alcatrazba, ahol eltiltották szeretett madaraitól a legendásan antiszociális elítéltet. 17 éves ott-tartózkodásából Stroud 11-et a börtönkórházban töltött.

Üveggyöngyökért akarták megvenni az indiánok

Hat évvel a börtön bezárása után egy Mohawk Richard Oakes vezette, száz indiánból álló csoport foglalta el a szigetet 1969 novemberében. Az 1868-as Fort Laramie-egyezményre hivatkoztak, amely az elhagyott, szabad szövetségi földterületetek tulajdonba vételét engedélyezte az amerikai őslakosság számára. A tüntetők azt követelték, hogy a szigeten egy indián egyetem és egy kulturális központ épüljön fel. Kiáltványuk egy vételi ajánlatot is tartalmazott, amelynek értelmében 24 dollár értékben üveggyöngyöket és egy piros ruhát kapott volna a kormányzat a szigetért cserébe – ugyanazt az árat, amelyet állítólag a holland telepesek 1626-ban Manhattanért fizettek. A szövetségi rendőrbírók 1971 júniusában kísérték ki az utolsó indián földfoglalót, ám nyomaik a mai napig „díszítik” a szigetet: a leégett épületek és temérdek graffiti emlékeztet a 18 hónapos időszakra.

A csendes-óceáni partvidék legöregebb világítótornya

1854-ben az Alcatraz sziklás szigetén húzták fel az Egyesült Államok nyugati partvidékének első világítótornyát, amelyre az aranyláz következtében beáramló szerencsevadászok megnövekedett száma miatt volt szükség. Fényét a hajósok 41 kilométerről is látták. A torony a 20. század elején elavulttá vált – ami nagyban az 1906-os San Francisco-i földrengésnek volt köszönhető –, miután fényét eltakarta az amerikai hadsereg által épített börtönépület. 1909-ben egy új, jóval magasabb (25 méteres) világítótorony vette át a helyét, amelyben 1963-ig lámpaőrök teljesítettek szolgálatot.

forrás: mult-kor.hu

Category : Hírek