Közel járnak Nagy Sándor sírjának megtalálásához

Szinte pontosan a Nap mozgását követte az az út, amely köré Alexandriát, a Nagy Sándorról elnevezett egyiptomi várost megépítették. A makedón uralkodó születésnapján látható égi tünemény felfedezése még egy lépéssel közelebb viheti a kutatókat az elveszett sírhoz.

A makedónok legendás hadvezér-uralkodója, III. Alexandrosz, ismertebb nevén Nagy Sándor (i.e. 356-323), időszámításunk előtt 331-ben alapította meg az ókori világ hét csodájának egyikéről ismert észak-egyiptomi kikötővárost, Alexandriát. A Kairótól 208 kilométerre északra levő, a Nílus deltatorkolatában elhelyezkedő település később virágzásnak indult, ezen a helyen húzták fel a város később földig rombolt impozáns könyvtárát, valamint jelképét, az egykoron 140 méter magas világítótornyot.

Az ókori Alexandria a nyugati-keleti irányú úgynevezett Kanópusz-út (az egyiptomi temetkezéseknél használt faragott alabástrom- vagy kőedény a múmia belső részeinek tárolását szolgálta) mentén épült fel – magyarázta Giulio Magli, a Milánói Műszaki Egyetem archeoasztronómusa. Ennek tanulmányozása során kiderült, hogy az utat nem topográfiai megfontolásokból alakították ki: a Kanópusz-utat úgy építették meg, hogy Nagy Sándor születésnapján (július 20.) a felkelő nap azzal tökéletes összhangban vonuljon az égen – olvasható a kutatóknak az Oxford Journal of Archaeology című tudományos folyóiratban közölt cikkében.

A kutatás eredményei még egy lépéssel közelebb vihetik a Nagy Sándorsírja után nyomozó szakembereket a makedón király végső nyughelyéhez – írja a Discovery News. Az ókori szövegek csupán annyit említenek, hogy a király testét aranykoporsóba, egy aranyszarkofágba helyezték, amelyet később üvegre cseréltek. A sír valahol Alexandriában lehet, de pontos helye kétezer éve ismeretlen.

Magli és kollégája, Luisa Ferro számítógépes szoftverrel szimulálták a nap mozgását, amely az i.e. 4. században július 20-án fél fokos eltéréssel követte a kiépülő utat. Ezt a hatást növelte a Regulus (α Leonis, Alpha Leonis), az Oroszlán csillagkép legfényesebb csillaga. Mint azt a szakértők megjegyzik, a csillagászattal kapcsolatos építészeti megoldások nem voltak ritkák az ókorban, különösen Egyiptomban – elég csak a gízai nagy piramisokat említeni. „Az, hogy Alexandria megépítését az égitest mozgásával kötötték össze, közvetlen utalást jelentett a király nagy hatalmára” – mondta el Magli.

forrás: mult-kor.hu

Category : Hírek

Szólj hozzá

Rólunk

Galériánk sikerét szakembereink, művészettörténészek, műtárgybecsüsök és restaurátorok felkészültsége, hozzáértő, megbízható munkája szavatolja.

A nálunk kapható tárgyak nem csak az Antik korszakot idézik, hanem ugyanúgy fellelhetőek a retro 60-70-es évek lakberendezési tárgyai is.

Elérhetőségeink

HÉTVÉGÉN ÉS ÜNNEPNAP
IS HÍVHAT!

Mobil: 06 30 705 0505
Email: antikbolt.hu@gmail.com

KISZÁLLÁS és ÁRAJÁNLAT TÉTEL minden esetben DÍJTALAN!

Keress minket a Facebookon is