Meteoritból faragott szobrot találtak a nácik

Német régészek szerint a Himmler által indított, árja gyökerek után kutató 1938-as német expedíció során megtalált buddhista szobornak „földönkívüli” eredete van. A 25 centiméteres, tízkilós alkotás értéke felbecsülhetetlen.

A szobor Vaisravanát, a gazdagság és a háború buddhista istennőjét ábrázolja, és ataxitból, egy rita, magas nikkeltartalmú meteoritból faragták ki. A Stuttgarti Egyetem kutatója, Elmar Buchner elmondta: a meteorit körülbelül 15 ezer évvel ezelőtt csapódott a Földbe, valahol a kínai-mongol határnál – olvasható a Metoritics and Planetary Sciencecímű folyóiratban.

A Vasemberként is emlegetett, alig 25 centiméter hosszú, de tíz kilogrammot nyomó alkotást az 1938-as, az SS-vezér Heinrich Himmler által támogatott, s a zoológus Ernst Schäfer vezette tibeti expedíció során találták meg, amely nagyszabású kutatás az árja gyökerek feltárását volt hivatott szolgálni.

Azt egyelőre nem tudni, hogy hogyan sikerült kiásni a leletet, de mivel állítólag egy szvasztika díszítette a szobrot, a német kutatók szerint ez éppen elég volt ahhoz, hogy Németországba vigyék. Amint Európába került, a darab magángyűjteményben landolt, s csak egy 2009-es aukció után került ismét a kutatók látókörébe.

Az anyag nem volt éppen a legmegfelelőbb egy szobor elkészítéséhez, mivel rendkívül kemény. De Buchner és kollégái szerint a művész tudta, hogy mivel van dolga. „A meteorit becsapódását isteni üzenetként interpretálták a prehistorikus korok óta” – így Buchner, aki szerint a szobrot a 11. században, a pre-buddhista Bon-kultúra egyik szobrásza formálta meg; a szobor megszületésének pontos ideje és eredete azonban nem ismert.

Buchner szerint a darab értékét – amely már így is felbecsülhetetlen – növeli, hogy ez az egyetlen olyan emberszobor, amelyet meteoritból faragtak.

forrás: mult-kor.hu

Category : Hírek

Szólj hozzá

Rólunk

Galériánk sikerét szakembereink, művészettörténészek, műtárgybecsüsök és restaurátorok felkészültsége, hozzáértő, megbízható munkája szavatolja.

A nálunk kapható tárgyak nem csak az Antik korszakot idézik, hanem ugyanúgy fellelhetőek a retro 60-70-es évek lakberendezési tárgyai is.

Elérhetőségeink

HÉTVÉGÉN ÉS ÜNNEPNAP
IS HÍVHAT!

Mobil: 06 30 705 0505
Email: antikbolt.hu@gmail.com

KISZÁLLÁS és ÁRAJÁNLAT TÉTEL minden esetben DÍJTALAN!

Keress minket a Facebookon is