Petőfi-kézirat 34 millióért? – Alternatív befektetés a könyvpiacon

A szűkebb gyűjtői kör és nem utolsó sorban a jóval alacsonyabb átlagos árszint miatt a könyvárverések lényegesen kisebb publicitást kapnak, mint a képzőművészeti aukciók. Pedig mennyiségüket tekintve az előbbiek járnak az élen: csak az idei év első félévében 29 könyvárverést tartottak, s noha az árak valóban nem vetekedhetnek a festmények, szobrok csúcsáraival, azért itt is született számos hatszámjegyű leütés, sőt, 5 tételért egymillió forint feletti összeget adtak.
Mint ahogy rendszerint a festményaukciókon sem csak festményekre lehet licitálni, a könyvárveréseken is gazdag a paletta; a tételek között szinte mindig szerepelnek kéziratok, folyóiratok, levelek, régi metszetek, térképek, plakátok, oklevelek, kinevezési és kitüntetési dokumentumok, egyéb iratok, és ún. aprónyomtatványok is. A könyvárverési piacnak számos szereplője van, többségük a nagy hagyományokkal rendelkező, piacvezető antikváriumok közül kerül ki, de néhány kisebb, vegyes profilú aukciósház is foglalkozik könyvvel. Az idei év eddigi legmagasabb leütési áráról éppen egy ilyen cég gondoskodott: a piacra a közelmúltban belépett, rendszeres kamaraárveréseket tartó Csók István Antikvitás áprilisban kikiáltási árán, 34 millió forintért adott el egy két lapból álló, két vers teljes szövegét és egy harmadik első strófáit tartalmazó Petőfi-kéziratot. A piac, más árverési szektorokhoz hasonlóan, erősen Budapest-központú, de azért akad néhány vidéki szereplője is; az esztergomi Laskai Osvát Antikvárium például az ősszel már 19., a szegedi Dekameron és Könyvmoly Antikvárium pedig 14. árverését rendezi. A könyvárverések szervezői is egyre intenzívebben használják ki az internet nyújtotta lehetőségeket. Több antikvárium az élő árverések mellett kínálja a tételek egy részét a világhálón, de van olyan cég is, amelyik ma már csak online árverez.

A vevőkör többségében szenvedélyes gyűjtőkből áll, a kifejezetten befektetési céllal vásárlók aránya itt még kisebb, aminek számos oka van, kezdve az árak viszonylag erőteljes hullámzásától a sikeres vételhez szükséges szakértelemig. Néhány friss példa az áraknak sokszor csak a véletlennel magyarázható ingadozására: míg tavaly decemberben Petőfi Szerelem gyöngyei című verseskötetének 1845-ös első kiadásáért több licitlépcsőt emelkedve 850 ezer forintot adtak, idén egy másik aukciósháznál már a 360 ezer forintos kikiáltási árán hozzá lehetett jutni. Egy még ritkább Petőfi-kötet, a Czipruslombok Etelka sírjáról 2007-ben már 1,7 millióig jutott, idén viszont csak 950 ezret adtak érte. Példa persze nem csak áresésre, hanem gyors emelkedésre is van: A magyar nemzet története Szilágyi Sándor szerkesztésében 1895-98 között jelent meg; két éve 160 ezer forintot, idén már 220-at adtak érte. Batsányi János 1827-es verseskötete tavaly még 85 ezerért, idén már csak 190 ezerért volt megszerezhető. Az ilyen összehasonlításokkal persze óvatosan kell bánni, hiszen a könyv értékét állapota is erősen befolyásolja, ami, különösen régi kiadások esetében igencsak eltérő lehet.

A kínálat – különösen a régi könyvek, metszetek, dokumentumok kategóriájában – lényegesen nemzetközibb, mint amit a művészeti árveréseken megszoktunk. A külföldi tételek által elért árak ráadásul sokszor igazolják, hogy érdemes volt őket itt kalapács alá vinni; a 2-3. század fordulóján élt görög író, Naukratiszi Athénaiosz 1556-ban Velencében megjelent műve például a Krisztina Antikváriumnál májusban 300 ezerről indulva 950 ezer forintig jutott, magasabbra, mint amit ezért a műért nyugat-európai árveréseken szoktak adni.

Az “aranykort” a könyvpiacon a 2002-2005 közötti évek jelentették, a lassú visszaesés tehát itt valamivel korábban kezdődött, mint a festménypiacon, de az okok hasonlóak. A csökkenő árak az elmúlt évtized második felében a kínálatot is visszavetették, mostanra azonban, úgy tűnik, a potenciális beadók tudomásul vették az új realitásokat, így az idei évet eddig bővülő kínálat és óvatosan emelkedő árak jellemezték. A bevezetőben említett milliós leütésekből négyet a piacvezető Központi Antikvárium, egyet az Antiquarium Hungaricum ért el. A Központi legdrágább tétele egy ritka dokumentum lett: Andrássy Gyula miniszterelnök titkos tanácsosi kinevezése, mely ugyan nem mozdult el kikiáltási áráról, de így is 3,5 millióért kelt el. Az Antiquarium Hungaricum milliós tétele Széchenyi Hitelének 1830-as első kiadású dedikált példánya volt, mely százezres induló áráról jutott el másfél millióig.

Az őszi-téli szezon várható forgalmát nehéz megbecsülni, mert a legfontosabb piaci szereplők többsége csak november-decemberre tervezi aukcióit, melyekre még tart az anyaggyűjtés. Az előjelek nem utalnak a forgalom további bővülésére, sőt az árverések száma akár némileg vissza is eshet a tavalyihoz képest. A nagyobb házak közül az Antiquarium Hungaricum kezd október 11-én; az ő teljesítményük jelzésértékű lesz a szezon egészére nézve.

forrás: mutargy.com

Category : Hírek

Szólj hozzá

Rólunk

Galériánk sikerét szakembereink, művészettörténészek, műtárgybecsüsök és restaurátorok felkészültsége, hozzáértő, megbízható munkája szavatolja.

A nálunk kapható tárgyak nem csak az Antik korszakot idézik, hanem ugyanúgy fellelhetőek a retro 60-70-es évek lakberendezési tárgyai is.

Elérhetőségeink

HÉTVÉGÉN ÉS ÜNNEPNAP
IS HÍVHAT!

Mobil: 06 30 705 0505
Email: antikbolt.hu@gmail.com

KISZÁLLÁS és ÁRAJÁNLAT TÉTEL minden esetben DÍJTALAN!

Keress minket a Facebookon is